Kemény szócsata bontakozott ki az amerikai és a kínai diplomácia vezetői között csütörtökön kezdődött alaszkai találkozón, amely az első Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépése óta: a tárgyalópartnerek nyilvánosan és indulatosan bírálták egymás országainak bel- és külpolitikáját. Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó, kínai részről pedig Jang Csie-cse, a kommunista párt külügyekért felelős vezetője és Vang Ji külügyminiszter vesz részt az alaszkai Anchorage-ban tartott kétnapos tárgyaláson. Hírügynökségek megjegyzik, hogy a találkozó előtti, általában néhány percig tartó, nyilatkozataik több mint egy órára nyúltak el, és a vártnál is harciasabbak voltak, amiből arra lehet következtetni, hogy tárgyaláson még keményebb hangot ütnek meg.
Az anchorage-i találkozó az egyre bonyolultabb amerikai-kínai kapcsolatok újabb próbatételének ígérkezik, mivel a két ország számos kérdésben nem ért egyet. Blinken kijelentette, hogy megvitatják a mély aggodalmat keltő kínai lépéseket az ujgurok lakta Hszincsiangban, Hongkongban és Tajvan térségében, szó lesz az Egyesült Államok elleni kínai kibertámadásokról és a szövetséges országok elleni erőszakos kínai gazdaságpolitikáról. Jake Sullivan azzal egészítette ki Blinken bírálatát, hogy Kína „támadást indította az alapértékek ellen”.
„Kínát nem lehet fojtogatni”
Erre reagálva Jang Csie-cse negyedórás indulatos beszédet tartott kínai nyelven, miközben az amerikai küldöttség várt a fordításra. Blinkent szemlátomást felbosszantott Jang hangneme és beszédének hossza. Jang ostorozta az Egyesült Államok szerinte nehézségekkel küzdő demokráciáját, az emberi jogok helyzetét, a kisebbségekkel szembeni rossz bánásmódot, de bírálta Washington kül- és gazdaságpolitikáját is. Szerinte az Egyesült Államok katonai erejét és pénzügyi hegemóniáját arra használja, hogy kiterjessze fennhatóságát, és elnyomjon más országokat. Washington nemzetbiztonsági megfontolások örvén akadályozza a kereskedelmi kapcsolatokat, és egyes országokat Kína elleni támadásokra buzdít.